Ennek a békebeli világnak és az egyszerű olasz étteremnek most búcsút inthetünk.
Valószínüleg a két vidám testépítő külsejü olasz tulajdonos túladott az éttermen és az új tulajdonos/ok gyökeresen felforgatták a helyet.
Átalakult az arculat, mely most a nyers fa és bőr igencsak érdekes keveréke lett. Az étterem világosabb lett és elegánsabb is, amit a fekete-fehér színek csak tovább fokoznak.
Ám ez az elegancia számomra ellentmondásos marad és az ellentmondás nem oldódik fel a vacsora végéig sem.
Az étlap szép, letisztult és több nyelvű. Az fogásokon nem változtattak, sőt talán az árakon sem lényegesen.
A felszolgálás eddig sem volt az étterem erőssége és sajnos továbbra sem az. Ahányszor idáig itt jártunk, minden alkalommal új pincérekkel találkoztunk, akik sosem álltak a feladatuk magaslatán, sem az udvariasság, sem a kommunikáció, sem pedig az ételek, italok ismerete terén.
Az étterem gyakorlatilag üres volt, egyedül a szomszéd asztalnál borozgatott magányosan Markó Iván, aki láncdohányosként fél óra alatt öt cigarettát szívott el és füstölte tele a mi tüdőnket a sajátja mellett. ("segbedugott kézzel jelentem, hogy hullanak el a hősök...")
Ez a dohányzás kérdés egy pici egyterű étteremnél kimagasló fontosságú. Bármilyen finom legyen is az étel (sajnos nem volt az, de erről majd mindjárt) teljesen élvezhetetlen lesz a kulináris élmény ha valaki mellettünk folyamatosan bűzölög. Szerencsére a meggyötört művész a fél órás kínzást követően becsomagltatott leveskéjével kezében távozott...
Háromféle előételt kósoltunk:
A Caprese di bufala hozta a formáját. Mondjuk ezzel tú sok pepecselnivaló nincs, hiszen az egyetlen pon ahol elrontható, ha nem bivaly mozzarellából készülne. A bivaly mozzarella drágább a normál verziónál, de nagyságrendekkel ízletesebb, különlegesebb is.
A Bélszín Carpaccio sajnos élvezhetetlen volt. A bélszínt valószínüleg a rendelést követően vették ki a mélyhűtőből, így az étel még félig fagyott, jeges volt. Hiába a ruccola, a parmesan, ízt nemigen lehetett felfedezni.
A klasszikus Pármai sonka sárgadinyével több lépéssel megelőzte az előző ételt. Izletes, finom volt a dinnye és a sonka is. Igazi olasz előétel volt.
Főételből is különbözőket ettünk, hogy tesztelhessünk pizzat, tésztát és halat is.
A pizza választás, az Etna házi specialitására az (míly hihetetlen...) Etna pizzára esett.
Mozarella, oliva, szardella, kapri bogyó, ropogós tésztán. Mennyei volt.
Egyetlen hiba, hogy a pizzát mintegy 10 percel a többi főétel előtt hozták ki, pedig direkt hangsúlyoztuk, hogy egyszerre kérjük az ételeket.
Az étlap szerint Fóliában sütött tenger gyümölcse és lazac steak már nagyobb kihívást jelentett a konyha számára. Sajnos a tenger gyümölcseit némi cukkíni és paradicsom helyettesítette, ki tudja miért. A lazac már lélekben készült a környezeti katasztrófákra, mivel úszott az olajban. A fűszereket viszont kifelejtette a szakács az összeállításból. A köretként kért steak burgonyára is jutott olaj bőven, de erre szerencsére kerekedett némi rozmaring is. Ezt a fogást el lehetett volna készíteni sokkal finomabban is.
A harmadik jelölt Tagliatelle vargánya gombával. Itt már biztosak voltunk, hogy az olaj vagy a szakács gyengéje, vagy túl sok volt belőle a konyhán és megpróbált megszabadulni minnél többtől...
A fűszert ebből a fogásból is kispórolták, amit az asztalon talált só, bors és parmezán sem tudott pótolni.
Megettünk mindent, de semmi rendkívüli...
A végén még megpróbálkoztunk egy gombóc profiterol-lal, amiről amikor megláttam és megkóstoltam a rövid életű "csokító" reklámja jutott eszembe: "ronda, de finom".
Felszolgálónk összegezte a legtalálóbban az étteremről alkotott véleményünket, amikor a végén megkérdezte: Azért jó volt?
Azért jó... de nem tudok felidézni egyetlen olyan érvet sem,ami miatt a közeljövőben vissza szeretnék jönni.
Értékelés: ☆
Megnevezés Max. pont Adott pont
Környezet 10 6
Étlap-itallap 5 4
Személyzet 10 4
Tálalás 10 6
Étel-ital 20 13
Összesen 55 33
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése