Nemrég olvastam, hogy mi magyarok járunk legkevesebbet étterembe az egész EU-n belül. Értem én a statisztika varázslatos világát, de mégis nehéz elhinni mindezt, ha az ember bármely tetszőleges időpontban ellátogat a Náncsi néni vendéglőbe.
Az étterem szinte mindíg tele van. Még azt sem mondhatjuk fölényesen, hogy "jah kérem, biztos minden turistát elráncigálnak ide, biztos attól...", mivel az asztalszomszédok zöme magyarul beszél.
Rá kellett ébrednem, hogy eme hely a kicsiny hazánkban nem létező " étteremmarketing " teljes cáfolata.
Évek óta próbálom megfejteni az étterem sikerét, de bizony nagy fába vágtam a bicskám...
A helynek valóban van egy egyedi, különleges hangulata, akár a hatalmas fás udvaron, akár odabenn telepszik le a vendég. Házias hagulat, régi képek, befőttek, eszközök, a kanyarban játszik az elmaradhatatlan harmónikás... (nagyobb zenekar szerencsére nem fér el...)
Vicces(kedő) feliratok, hihetetlen műgonddal elkészített, már-már könyv szerű étlap várja a betérőt. (még az étlap is eladó jópénzért...)
Eddig hibátlan.
A felszolgálók sem gyakran változnak, évről évre ugyanazon arcokat látom viszont.
De
És itt jön az első de... Én már ismerem őket, hiszen legalább 30 alkalommal találkoztunk, de ők szemmel láthatólag ignoránsak bármiféle személyes kommunikációra. Szaladni kell, hiszen tele az összes asztal...
Maga a felszolgálás hibátlan, gyors és precíz, csak személytelen. Nem tanácsos azt képzelni, hogy pincérünk nekiáll mesélni az ételekről, nem mindha nem tudna valószínőleg, csak nincs rá ideje.
Na, de lássuk, mit is ehetünk, ihatunk.
A választék mindkét téren hatalmas.
Személyes kedvencem a hűvösebb estéken a hely saját ágyas szilvapálinkája, mely oly sűrű, hogy alig akaródzik kifolyni a phárból. Viszont ha eljut a nedű a szájba, ott a fahéjas szilva íz lubickol az erős pálinkában és folyton folytatásért könyörög.
Mennyei kezdet.
Mint minden sokat látogatott helyen, a Náncsi Néniben is kialakultak a kedvenc ételek, melyekkel nem lehet mellé fogni.
Előétel a Kabinos kedvence névre keresztelt retro láboskában felszolgált tunkolós marha pörkölt friss fehérkenyérrel. Kevés étel esetében nézik el itthon, ha az ember kézzel közelít, de ezt a pörköltet vétek késsel villával enni. Puha, ízletes hús, sűrű szaft... kell ennél több?
Aztán jön egy csésze hallé, vagy ha igazán éhes vagyok egy adag vegyes halászlé (ponty és harcsa). Már az öröm ha valahol képesek a halászlét nem kizárólag pontyból készíteni ( a növényevő halaknak van egy erőteljes iszap ízük, amit nem kedvelek ellentétben a ragadozókkal), hátmég ha ízletes is az eredmény. Halászlében etalon a szegedi Öregkőrösi Halászcsárda halászleve, de erről külön postban emlékezek majd meg.
Ha a halászlét jónak ítéljük, az ezt követő (időnként általunk formabontón együtt fogyasztásra kerülő) Túróscsusza egyenesen elsőrangú. A kis tepsiben felszolgált eledel bőségesen ellátva tejföllel, túróval, pörccel, majd sütőben összesütve. Ez számomra a minta csusza és eddig egyetlen más vendéglő sem tudta utolérni.
Ezzel azonban sajnos véget is ér a szuperlatívuszokban való értekezés.
A sok látogatás során kóstoltunk itt ételeket a középszerűtől az épp csak ehető sklálán is.
Nem mondom, hgy nem jó a az őzgerinc áfonyával, de ilyet szinte bárhol kapunk, ahol felszolgálnak őzgerincet.
Egy Michelin által ajánlott étteremtől maradandó élményt várok, nem átlagosat.
A ház hírnevét megalapozó túrógombócnak is már csak a mérete a régi és egyre kevésbé bánom, hogy maximum évente egyszer kóstolom meg. Ilyenkor szomorúan kell megállapítanom, hogy a túró - gríz arány egyre jobban tolódik a gríz felé.
Fizetéskor ismét kiábrándító élményt jelent a gépi számla, melyből nem derül ki semmi, így aztán csak hosszas és némileg kellemetlen közjátékot követően jövünk rá, hogy bizony a számla nem volt pontos.
Kellemetlen.
Csakúgy, mint a tény, hogy mozgássérülteket bizony a Náncsi néni sem tud fogadni, mert a hely többszörösen nem akadálymentes.
Értékelés: ☆☆
Megnevezés Max. pont Adott pont
Környezet 10 9
Étlap-itallap 5 5
Személyzet 10 6
Tálalás 10 6
Étel-ital 20 15
Összesen 55 41
